Apám nem volt túl lelkes amikor beszámoltunk neki. Azt mondta a macska ragadozó, meg fogja a madarat kifosztja a fészket stb. Sokat érveltünk, de hiába, ellenséget látott a kismacskákban. Annyira picik voltak, hogy nem mertük megfogni és hazavinni őket, mert biztosan hiányzott volna nekik a mamájuk. Rengeteget lestük, meglátjuk-e az anya macskát. Óvatosan elkerült minket, csak a nyomai mutatták, jelen van. Vittünk vizet, ételt a padlásra, láttuk, hogy fogyaszt. A kölykök is jól tápláltak voltak. Véget ért a tavaszi szünet, haza kellett menni. Megegyeztünk, a cicáknak gazdát kell találnom mire befogható méretűek lesznek. Három vörös cica gazdát keres - hirdetéssel tűzdeltem tele egész Hűvösvölgyet. A suliban, anyu munkahelyén, mindenki tudta várjuk a jelentkezőket. Még nagymamám is segített. Az összes unokás barátnőjének szólt, nehogy nálunk maradjanak mind. Mondjuk én örültem volna, de az otthoni cicáim nem biztos, hogy lelkesen fogadnánk az új jövevényeket.

                Egyszer azt hallottam az öreg macska elmegy a háztól, ha új fiatal kerül a birtokára. Na ezt nagyon nem szerettem volna ezért tényleg kerestem a gazdi jelölteket.

                Barátnőm anyukája megkönyörült rajtunk, miután meghallotta az előzményeket. Bevállalta mind a hármat. Nagy megnyugvással vártam a költöztetést. A következő hétvégén már nyitva volt a szemük. Rá egy hétre döcögve szaladgáltak a padláson és fújtak rám, ahogy közeledtem. Négy hétvégén át figyeltem a fejlődésüket. Az ötödiken már szállító kosárral érkeztem. Lelkesen szaladtam a padlásra, de cica sehol. Egy se. Kimondhatatlanul szomorú voltam. Bele se mertem gondolni mi történhetett. Sírva hibáztattam magam miért vártam eddig. Fájt, nagyon fájt. Persze apám kommentárját kellett hallgatnom: "legalább le van a gond" meg a "megmondtam kóbormacska stb". Hú de utáltam ezt. Péntek délutántól vasárnap estig maradtunk. Már pakoltunk be a kocsiba, útra készen amikor észrevettem egy nagy macskát a pajtába rohanni. Uzsgyi én is utána, az ajtón belépve még láttam, ahogy a fejem feletti gerendán végigsuhan és eltűnik a szénapadláson. Nem gondolkoztam, már másztam is utána.  És igen! Meglettek! Ott volt mind a három kölyök. Éppen, egészségesen, álmosan, pillogtak ki a szénában lévő mélyedésből. A mama cica nem mert odamenni, amíg látótávon belül voltam és már nem is bántam, hogy maradnak még. Anyunak feltűnt a váratlan jókedvem a három napos búskomorság után, de nem mondtam el hazáig, csak amikor már kettesben maradtunk. Elmagyarázta, hogy természetes anyamacska tulajdonság az, ha veszélyben érzi a kölykeit, elköltözteti őket. Megbeszéltük a stratégiát, rengeteg cica eledellel szoktatjuk, szelídítjük őket, amíg közel nem mehetek. Így aztán még két hetet várnia kellett a barátnőmnek, amíg három vörös tigris boldog gazdija lehetett.