Macska Honfoglaló Alapítvány

Macska Honfoglaló Alapítvány - Frida

facebook share
 

"Neki és több társának volt gazdája, egy idős néni, aki meghalt. Sajnos amikor még élt, nem engedte, hogy ivartalanítsuk a cicáit, akármennyire is kértük. Miután meghalt, az örökösök nem engedték, hogy csapdát helyezzünk el a kertbe, viszont etetni sem jártak a cicákat. Egy szomszéd lány etette a megmaradt 3-4 cicát, a többiek sorban eltűntek. Viszont nem igazán tudtuk eddig befogni a nehezített tényezők miatt. Szóval valamikor ez a kis cicalány szeretve volt valaki által, csak sajnos nem a legjobban (ivartalanítás szempontjából), viszont a gazdája halála után a többiekkel együtt az utcára szorult. "

- a Budafoki Kutyamentő Chipetcsapat képviselőjétől kaptuk ezeket az információkat. Ők voltak azok akik sikeresen befogták a cicát, de mivel elsősorban kutyákkal foglalkoznak, ezért kerestek olyan ideiglenes gazdit, aki macskákra szakosodott. 2022 Március 25ödikén érkezett. Nevét már tőlünk kapta. Rontja az örökbefogadása esélyeit, hogy csak három lába van, hogy mi történt a hiányzó hátsó lábával arról nem tudni. Megvizsgálták, negatív FELV/FIV tesztes és ivartalanított. Elkezdtük a szocializálását - már most látjuk, hogy kolóniába szoktatható, örökbefogadható fiatal cica.


Virtuális örökbefogadás
Frida örökbefogadására jelentkezés
Név
E-mail
Telefon
örökbefogadás jellege
Bemutatkozás


CAPTCHA ImageRefresh Image
Az Adatkezelési nyilatkozatban megértettem és elfogadom